Demencia Információs Órák

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat
A 2023. évben is folytatódik a Demencia Információs Óra sorozat Lajosmizsén az Egészségház I. emeleti tárgyalójában (Dózsa György út 104-106.).
 
Az előadássorozat a Katolikus Szeretetszolgálat szervezésében és támogatásával minden érdeklődő részére térítésmentesen  látogatható. A programokon a demencia témakörben kaphatnak válaszokat az érintett hozzátartozók a demenciával élő személyek gondozását illetően, az alkalmak a családtagok mentálhigiénés támogatását is segítik.
 
A DIÓ programsorozat előadásai a 2023. évben még három alkalommal kerülnek megrendezésre hétfői napokon 16:30-as kezdéssel.
 
Az alkalmak egy rövid felvezető előadással indulnak, illetve közös konzultációval zárulnak, ahol a résztvevők feltehetik konkrét kérdéseiket. Minden résztvevő kézhez kap egy információs lapot is, melyet hazavihet, hogy a későbbiekben is legyen lehetőség egy formális „Kapaszkodóra”.
 
A soron következő három alkalom programja, témái:
 
- január 16.:
Idősügy és jogvédelem – a demenciával élők családtagjaival, segítőivel megbeszéljük az előforduló problémák helyes értelmezését, gyakorlati tanácsokat, módszereket mutatunk a pénzkezeléssel, az ingatlanok védelmével kapcsolatban. Figyelmet fordítunk a döntéshozatal fontosságára, a méltóság megőrzésének lehetőségeire és az életvégi kérdésekre.
 
- február 13.:
A demencia utolsó szakaszában jelentkező gondozási nehézségek témakörében lehetőség nyílik egy közös beszélgetésre, információcserére, tapasztalatok átadására a gondozó családok és szakemberek között a testi-lelki szenvedésről, a palliatív terápiáról, a halállal és a gyásszal való megküzdésről.
 
- március 13-án kerül sor a DIÓ (Demencia Információ Óra) záró foglalkozására:
Visszatekintést tartunk az elmúlt 12 alkalomra, valamint témánk lesz a lelki egészségvédelem a családban. Szót ejtünk a kifáradásról, a határok meghatározásáról és betartásáról, keretek létrehozásáról, konkrét megoldási javaslatokat adunk a program résztvevőinek.