Rendszeres gyermekvédelmi kedvezmény

Nyomtatóbarát változatNyomtatóbarát változat

A rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapításának célja annak igazolása, hogy a gyermek szociális helyzete alapján jogosult a  gyermekétkeztetés normatív kedvezményének,egyes  pénzbeli támogatásoknak, és egyéb kedvezményeknek az igénybevételére. A települési önkormányzat jegyzője megállapítja a gyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát, amennyiben a gyermeket gondozó családban az egy főre jutó havi jövedelem összege nem haladja meg  az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének a 135%-át (egyes esetekben  125%-át ). A vagyoni helyzet vizsgálata kiterjed a közös háztartásban élő közeli hozzátartozók vagyonára.A jegyző a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultság megállapítására irányuló kérelmet elutasítja, ha személyek együttesen vagy külön-külön meghatározott értékű vagyonnal rendelkeznek.A kérelmet a szülő vagy más törvényes képviselő, illetve a nagykorú jogosult a lakcíme szerint illetékes települési önkormányzat polgármesteri hivatalánál terjeszti elő.  A feltételek fennállása esetén a települési önkormányzat jegyzője 1 év időtartamra megállapítja a gyermek rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre való jogosultságát.Az egyéb jogosultsági feltételek fennállása esetén nagykorúvá válása után is jogosult a gyermek a rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre, ha nappali oktatás munkarendje szerint tanulmányokat folytat és 23. életévét még nem töltötte be, vagy  felsőfokú oktatási intézmény nappali tagozatán tanul és a 25. életévét még nem töltötte be.A tájékoztatás nem teljes körű, az ellátásra vonatkozó részletes szabályokat a gyermekek védelméről és a gyámügyi eljárásról szóló 1997.évi IIII. törvény valamint az önkormányzat a gyermekvédelmi  támogatásokról, valamint a gyermekjóléti alapellátásokról szóló helyi rendelete tartalmazza.

CsatolmányMéret
Formanyomtatvány_RGYK jogosultsághoz és hátrányos helyzet megállapításáh....doc97.5 kB